Skip to content
Home Events Szenteste

Szenteste

A magyar népi hagyományban ezen a napon csak a ház körül szabadott dolgozni, a mezőn tilos volt tevékenykedni. Szintén nem volt szabad kölcsönadni, mert ez elvitte a szerencsét. Ezen az éjjelen merítették az ún. aranyos vizet vagy életvizet, melynek egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak. Az éjféli mise alatt a pásztorok egyes vidékeken körbejárták a templomot, és zajkeltéssel (ostorcsattogtatás, kürtölés…) igyekeztek a gonoszt távol tartani. A mise után a gazdák megrázták a gyümölcsfákat, hogy bő termés legyen, illetve az állatoknak is különféle mágikus erővel bíró ételeket adtak (pl. szentelt ostyát, piros almát…), hogy egészségesek maradjanak.

A családok böjtölnek, és csak este fogyasztják el a böjti vacsorát. Ez eredetileg alma, dió, méz és fokhagyma, majd vajas bableves hús nélkül (böjtös bableves), végül mákos guba volt, de újabban kialakult hogy hal, illetve töltött káposzta kerül ilyenkor az asztalra. A néphagyomány szerint a karácsonyi asztal fontos szerepet játszott az ünnep alkalmával.

Napjainkban már kevesen tartják be a Szentestéhez kapcsolódó hagyományokat. Ami jellemző, hogy az ünnepi asztal külölnleges díszítést szokott kapni, ínycsiklandozó finomságokkal terül meg, és a gyerekek izgatottan és türelemetlenül várják az estét, az ajándékozást.

Szentestére gyakori ételek: mákosguba, hal ételek, halászlé, töltött káposzta.

Forrás: unnepekoldala.hu

Ha úgy érzed, hogy te jobban megtudnád fogalmazni, hogy miről is szól a szenteste, akkor írj nekünk Facebookon és a jövőben lehet, hogy a te bemutatásod fogják olvasni a hallgatóink! 🙂

Karácsony

Karácsony a kereszténység jelentős ünnepe, Jézus születésnapja. Napjainkra családi vonatkozása felerősödött, a szeretet, az összetartozás, az ajándékozás ünnepe lett. Amióta Read more

Advent első vasárnapja – 2024

Időpontja évről évre változik, Szent András napjához (december 1.) legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük. Színe a lila: a templomi terítő lila, Read more

Advent második vasárnapja – 2024

A második gyertya arra emlékeztet minket, ahogy az angyal hírül adta Máriának, majd Józsefnek is az örömhírt, hogy ők nevelhetik Read more

Advent harmadik vasárnapja – 2024

A harmadik vasárnap kiemelkedik a többi közül, advent második felének kezdetét jelzi. Színe a rózsaszín, amely az örömöt szimbolizálja. A Read more

  • 00

    Nap

  • 00

    óra

  • 00

    perc

  • 00

    másodperc

dátum

2024.12.24.

időpont

All Day

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.