Skip to content

Kiválasztották „Az Év Szaloncukra 2022” díj nyerteseit

Budapest, 2022. november 24. – Idén újra megrendezték civil kezdeményezésként Az Év Szaloncukra versenyt. A megmérettetésre meghívást kapott az összes hazai kicsi és nagy gyártó. A gyártók szabadon dönthettek az ingyenes versenyen való részvételről, illetve, hogy nevezés esetén hányféle szaloncukrot indítanak el a versenyben.

A piac változásait és a fogyasztói igényeket figyelembe véve határozták meg idén is a kategóriákat, melyek összeállításában a Magyar Édességgyártók Szövetsége nyújtott segítséget. Az Év Szaloncukra mellett a kézművesek külön is megmérkőztek és továbbra is külön versenyezhettek az alacsonyabb árú (699Ft/100g alatti) kategória szaloncukrai is. Az idei évben a fenntarthatóság jegyében kiemelt kategória volt a vegán szaloncukrok kategóriája. A múlt évben nagy sikert aratott “ízek versenye” sikerén felbuzdulva a legkedveltebb ízek legjobbjait idén is megkeresték, de az új ízekkel kibővített “ízek versenyében” ízenként csak egy győztest hirdettek ki idén is.

A zsűrizésben a meghívott zsűritagok mellett az Év Szaloncukra Facebook és Instagram követői közül többeknek is lehetőséget biztosítottak a kóstolásra, továbbá a Szeretem a csokit YouTube-csatorna videós párosa a MAVEG Magyar Vegán Egyesület és a Nagycsaládosok Kispesti Egyesületének tagjai és vezetői is segítségére voltak a csapatnak.

Kovács Ádám és Kovács Gergely a verseny szervezői elmondták, hogy a verseny idén tovább növekedett és pár érdekes számot is megosztottak a versenyről: 

  • Az Év Szaloncukra verseny győzteseit 186 szaloncukor közül választották ki. 
  • A verseny 12 kategóriájának a zsűrizésben több, mint 300 kóstoló segített. 
  • A kóstolásokra több, mint 8000 szem szaloncukrot osztottak ki zsűrizésre, hogy a megtalálják a 20 győztest.


Az Év Szaloncukra kategória első helyén a gyulai Kézműves Cukrászda Forralt boros szaloncukra végzett, amit budapesti boltjukban is megtalálnak majd az érdeklődők. A második helyen a balatongyöröki Promenád Kávéház “Frizzy” mogyorós-robbanócukorkás szaloncukra végzett, míg a harmadik helyen idén harmadik alkalommal is a maklári Stühmer győzött, ám ezúttal a Körtezselés-muskotályos szaloncukrával.

Az Év Szaloncukra kézműves kategóriájában a keszthelyi Sütibolt Mézeskalács ízesítésű szaloncukra ropogós kekszdarabokkal lett az első, a második a sütemény újragondolásával már korábban is sikert arató veresegyházi Sulyán Cukrászda Sacher torta inspirálta szaloncukor végzett, a harmadik pedig a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda fehércsokoládés pisztáciakrémes szaloncukra lett.

Az idei évben először meghirdetett Év Vegán Szaloncukra kategória első helyezettje a székesfehérvári Damniczki Cukrászda birsalmás szaloncukra lett, a második helyen a Lissé Kft. meggyes zselés vegán szaloncukra végzett, a harmadik helyezett pedig a LIDL citromos-narancsos vegán szaloncukra lett.

A kedvező árú (699Ft/100g alatti) szaloncukrok közül első helyen végzett a TESCO karamella krémmel töltött szaloncukra, második lett a Chocofive robbanócukros szaloncukra, a harmadik helyezett pedig a Penny Market Penny Market – Choco’la Belga étcsokoládéval mártott meggyes laktózmentes vegán szaloncukorra lett hozzáadott cukor nélkül, édesítőszerrel.

Az “ízek versenyében” a kókusz, marcipán, mogyoró, karamell ízek mellett, idén új ízkategóriaként jelent meg a tej/vajkaramella, a pisztácia és a narancs. A legjobb marcipános szaloncukor a veresegyházi Sulyán Cukrászda mézes narancsos marcipán szaloncukra, a legjobb kókuszos szaloncukor a nagyatádi Forfino kókuszkrémmel töltött tej csokis szaloncukra lett, a legjobb karamellás szaloncukor a balatongyöröki Promenád Kávéház “Karamella Gold” szaloncukra lett, a legjobb mogyorós szaloncukor a Gyulai Kézműves Cukrászda Giandujas szaloncukra, a tej/vajkaramella kategóriában a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda tejkaramellás szaloncukra lett. A legjobb narancsos szaloncukor kategóriában a kiskunlacházi Demeter Chocolate narancs-karadamomos szaloncukra lett a győztes és a pisztácia kategóriában a keszthelyi Sütibolt fehércsokis pisztáciás meggydarabos szaloncukra nyert.

A Piros Mogyorós Tejkrémes tejcsokoládé szaloncukra robbanócukorral és aprított mogyoróval lett az Év Új íze, amit az idén először megjelenő új termékek közül választottak ki.

A hivatalos honlap: www.azevszaloncukra.hu

 

A díjazottak:

Az Év Szaloncukra győztesei:
1. Kézműves Cukrászda Gyula – Forralt boros szaloncukor
2. Promenád Kávéház – “Frizzy” mogyorós-robbanócukorkás szaloncukor
3. Stühmer – körtesztelés-muskotályos szaloncukor

Az Év Kézműves szaloncukrai:

  1. Keszthelyi Sütibolt – Mézeskalács ízesítésű szaloncukor ropogós kekszdarabokkal
    2. Sulyán Cukrászda – Sacher torta szaloncukor
    3. Szent Korona Cukrászda – pisztáciakrémes szaloncukor fehér csokoládéban



Az Év Vegán szaloncukrai:

  1. Damniczki Cukrászda birsalma szaloncukor
    2. Lissé – meggyes zselés vegán szaloncukor
    3. LIDL – citromos-narancsos vegán szaloncukor


Az Év kedvező árú szaloncukra (699 Ft/100g alatti árkategóriában):
1.Tesco – karamell krémmel töltött szaloncukor
2. Chocofive – robbanó cukros szaloncukor
3. Penny Market – Choco’la Belga étcsokoládéval mártott meggyes laktózmentes vegán szaloncukor, hozzáadott cukor nélkül, édesítőszerrel

A legjobb kókuszos szaloncukor: Forfino – Kókuszos krémmel töltött tejcsokoládés szaloncukor
A legjobb mogyorós szaloncukor: Gyulai Kézműves Cukrászda Gianduja szaloncukor
A legjobb karamellás szaloncukor: Promenád Kávéház – Karamell Gold szaloncukor
A legjobb tej/vajkaramellás szaloncukor: Szent Korona Cukrászda: tejkaramellás szaloncukor
A legjobb marcipános szaloncukor: Sulyán Cukrászda – mézes narancsos marcipán szaloncukor
A legjobb narancsos szaloncukor: Demeter Chocolate – narancs-kardamomos szaloncukor
A legjobb pisztáciás szaloncukor: Keszthelyi Sütibolt – pisztáciás szaloncukor fehércsokoládéban meggydarabokkal

Az Év Új Íze: Piros Mogyorós – Tejkrémes tejcsokoládé szaloncukor robbanócukorral és aprított mogyoróval

További információ:

Hivatalos honlap: www.azevszaloncukra.hu 

A versenyről:

Kovács Ádám, az Év Szaloncukra egyik projektgazdája

+36 70 636 3669

sajto@azevszaloncukra.hu

 

Az édességpiacról:

Intődy Gábor, főtitkár

Magyar Édességgyártók Szövetsége

+36 70 359 6989

sec.gen@hunbisco.hu

 

Az Év Szaloncukra 2022 díjkiosztó

Gyártói elérhetőségek:

 

Kézműves Cukrászda (Gyula)

Balogh László 

+36302696867

 

Promenád Kávéház
Vadócz Jenő
+36706180593

Sulyán Cukrászda

Sulyán Pál 

+36303539438
sulyancuki@gmail.com

 

Damniczki Cukrászda

Damniczki Balázs

+36309593700

 

Keszthelyi Sütibolt:

Németh Béla
+36304747038
tortarendeles.keszthely@gmail.com

 

Demeter Csokoládé

Demeter Klaudia, sajtófőnök

+36303027599

Email: info@demeterchocolate.com

 

Lissé

Rácsai Marianna, kereskedelmi vezető

+36305780983

racsai.marianna@lisse.hu

 

Szent Korona Cukrászda

Suhajda Krisztiánné Szervánszky Judit 

+36306275834   

koronacuki@gmail.com  

 

Chocoland Kft. – FORFINO

Vajda Dániel

+36304674654

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.