Skip to content

Vérapó – durva virgácsosztás érkezik decemberben!

December elsejétől vetítik a Cinema City mozik a nem éppen családi filmnek számító Vérapó című filmet, a Stranger Things-ből ismert David Harbour főszereplésével. Habár a film hőse itt is a Télapó, azért első körben ne vigyük a kisebbeket el ennek a filmnek a megtekintésére, hiszen a korhatárbesorolása egy vastag 16-os, ami a film trailerében látható jelenetekből következtethetően egyáltalán nem túlzás, sőt. Karácsonyi témához hozzáilleszthetetlen módon brutális és véres jelenetek lehetetlenítik el, hogy a család ezt a filmet együtt élvezze, ilyen Télapót még nem láttunk a filmvásznon. De ha a szülők a gyerkőcök nélkül akarnak kikapcsolódni, akkor valószínűleg jó mókának ígérkezik az akciófilm amelyet a Senki rendezője készített.
A plot szerint gonosz betörők akarják kirámolni egy ház féltve őrzött százmillióit, de szerencsétlenségükre pont akkor érkeznek, amikor maga a Télapó (David Harbour) is megérkezik a kéményen keresztül, hogy kiossza a szokásos ajándékokat. S habár a Télapó szeretne előzékeny lenni, és nem belebonyolódni a házban kialakuló konfliktusba, a rosszfiúk lebecsülik a Télapó képességeit, és ujjat húznak vele, ami számukra kedvezőtlen következményekkel jár.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.