2020-ban elmarad a Vörösmarty téri karácsonyi vásár

Egy nappal a jelentkezési határidő előtt visszavonta a vendéglátósoknak kiírt pályázatot a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ. A visszamondás legfőbb okának azt írták, hogy akkora várható a járvány tetőzése!

Szeptember 24-én írta ki a szokásos karácsonyi pályázatát a vendéglátósoknak a budapesti Vörösmarty térre a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) Nonprofit Kft., amelyre október 8-ig lehetett jelentkezni. A határidő lejárta előtti napon viszont arról értesítették a pályázókat, hogy visszavonták a pályázatot – értesült a Napi.hu.

A portál azt írta, hogy a téren felállítandó vendéglátóipari egységek bérleti díját magasan szabták meg, a legnagyobb, 60 négyzetméteres pavilon bérleti díja nettó 22 millió forint, míg a legkisebb, 12 négyzetméteres pavilon bérleti díja nettó 8 millió forint lett volna. Ezt az összeget kellett volna kigazdálkodniuk a pályázóknak hat hét alatt. A vásár november 20-án nyílt volna meg. A lapnak az egyik érintett arról beszélt, hogy a szervezők egy kisebb lakás árát elkérték volna a terület pár hetes bérleti díjaként, miközben a Belvárosban külföldi turistát mutatóba sem lehet látni, és félő, hogy a helyzet karácsonyig sem nagyon változik.

Korábbi években mindig téma volt, hogy miért is kerül egy forralt bor 1000 forintba, vagy miért kerül egy egytálétel 5000 forintba a vásárban, de most már érthető. 22 millió forint haszonhoz nem kis árréssel kell dolgozni.

A BFTK később közleményt adott ki, amelyben tisztázta a döntés okát. Azt írták, „a koronavírus-járvány az egészségügyi szakemberek előzetes becslései és a kormányzati nyilatkozatok szerint az adventi időszakban, azaz várhatóan november végén és decemberben fog tetőzni. A fővárosi operatív törzs iránymutatását is figyelembe véve azt a felelős döntést hozta meg a cég vezetése, hogy az idei vásár a járványhelyzet miatt elmarad, tekintettel arra, hogy a vásár megtartása az azon résztvevők életét, egészségét vagy testi épségét veszélyeztetné.”

Faix Csaba, a BFTK ügyvezetője azt is közölte, hogy a szervezet kampányt szervez a hazai kézművesek megsegítésére, amelynek keretében arra kérik a lakosságot, hogy az idei ünnepekre is kézműves termékeket vásároljanak és ajándékozzanak. „A vásárra jelentkezett kézművesek és iparművészek többsége rendelkezik webshoppal, ahol a vásárlók online ki tudják választani az ajándékaikat, ezzel is támogatva a magyar kézműves- és kreatív ipart” – tette hozzá.

Vörösmarty téri karácsonyi vásár

karacsonyi-vasar-budapest-vorosmarty-ter-e1458829521811

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük