Skip to content

A 2020-as évben mindent beborító szájmaszkok már a csokimikulásokon is megjelennek

A kézműves csokoládé különlegességek és grillázstorták édenkertjének számító, többszörös szakmai díjnyertes lajosmizsei Rimóczi-Art Csokoládé és Grillázs Szalon egy formabontó újdonsággal lepi meg 2020-ban a vásárlóit!

Ezúttal a minden évben visszatérően slágertermékként megújuló csokimikulásuk kapott egy új, az idei évben mindenképpen aktuálisnak tekinthető extra kiegészítőt, mégpedig szájmaszkot!

“Biztosra vesszük, hogy idén a Télapónak is szájmaszkot kell húzni a Covid miatt. Így újragondoltuk és megalkottuk a szájmaszkos csokimikulásunkat elsőként, ami már most nagy sikert arat, mert újdonság, bár egy kicsit vicces és sajnos egyben morbid is.” – nyilatkozta a 24.hu-nak a lajosmizsei szalon tulajdonosa, Rimóczi László grillázsguru aki egyben a Magyar Grillázs Szövetség elnöke is.

Az édességkedvelők azonban megnyugodhatnak, ugyanis az új csokimikulások szájmaszkjai nem rendelkeznek semmiféle egészségügyi tanúsítvánnyal, hiszen nem pamutból vagy polipropilénből készülnek, mint a valódiak, hanem az eddig megjelent képeket látva valószínűsíthető, hogy vagy fehércsokiból, vagy marcipánból, így az ünnepi édesség élvezeti értéke nem szenved csorbát.

Forrás: 24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.