Skip to content

Csillagszórás – Dés László és Geszti Péter közösen írt karácsonyi dalt

Dés László szerezte a zenéjét, és Geszti Péter írta a szövegét új karácsonyi daluknak, amelynek a hangulata ezúttal nem tagozódik a kifejezetten önfeledt és vidám karácsonyi dalok közé, hanem az idei évhez illően, dallamában és szövegében is egy lélektanilag mélyebb üzenettel elgondolkodtat, s egyben reménysugárt ad a karácsony ünnepének évről évre megújuló és kimeríthetetlen ereje, a szeretet által. Az új klip megjelenését Geszti Péter jelentette be ma reggel a Retro Rádió Bochkor című reggeli műsorában, és elmondta, hogy céljuk ezzel a dallal valóban az idei év nehézségeinek, és az arra szinte a karácsonnyal egyidőben érkező örömteli feloldozásnak a szimbolizálása.

A dalt Lengyel Johanna énekli, és a klipben Dés Lászlón és Geszti Péteren kívül Wunderlich József színész is szerepel. A dal dallamvezetése, és a videóklip dramaturgiája hűen tükrözi az idei évet. A videóban kezdetben egy sötét erdőben csupán néhány gyertyát hordozó ember ad tájékozódási pontot az éjszakában, de lassan ahogy haladnak és egymásra találnak, már gyertyafény-patakokként közelednek, és érkeznek meg végül egy tisztásra, ahol már meggyulladnak a szíveket is felmelegítő csillagszórók is egy hatalmas tábortűz körül, ahol már mindenki boldog és együtt éneklik a meghitt dal refrénjét, amelyben megemlékeznek azokról is, akik már nem lehetnek itt velünk, de álmainkban még örökké megölelhetünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.