Skip to content

Ebben a szezonban is tanulunk új kifejezést: Karácsonyfa-infláció

A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete november 23-án közölte az MTI-vel, hogy “Idén várhatóan 10-20 százalékkal emelkedik a karácsonyfa ára, elsősorban a szállítási- és a munkabérköltségek növekedése miatt.
A szervezet közleménye szerint a legnépszerűbb és legdrágább fajta, az import nordmann fenyő ára akár 20 százalékkal is drágulhat az árfolyamváltozások miatt. Méterenkénti ára elérheti a 7000-8000 forintot. Az ezüstfenyő méterenként 5000-6000 forintba kerül majd, míg a lucfenyő 4000-5000 forintba, ugyanakkor megjegyzik, hogy több eladónál is válthatnak a termék méterenkénti árszabásáról darabárra, amikor is nem csak a fa magassága, hanem annak szépsége, szimmetriája is befolyásolhatja a fogyasztói árat.
Magyarországon évente mintegy 1,8-2 millió karácsonyfát vásárolnak, és a szervezet bízik benne, hogy a koronavírus-járvány nem befolyásolja majd a vásárlási kedvet. Az árusítás szokás szerint faiskolai árudákban, közterületeken és online történik majd.

Kép: ShutterStock

A magyarországi fenyőfatermelés 3000 hektáron zajlik, elsősorban Vas, Zala és Somogy megyében. A karácsonyfának szánt példányokat november második felében kezdik el kitermelni, első körben a földlabdás fenyőfákkal, majd a vágott fenyőfákkal. Az országban megtermelt karácsonyfakészletből exportra is futja, főleg a román és a szlovák piacra. Az exportot ellensúlyozandó pedig leginkább Dániából importálunk körülbelül 500-600 ezer nordmann fenyőt.
A szervezet kifejtette, hogy az évek óta tartó, nordmann fenyők iránti magas keresletre reagálva a magyar gazdálkodók is hozzáláttak ennek a fajtának a telepítéséhez az utóbbi 10 évben, egyre növekvő volumenben, ennek hála az országban magyarországon nevelt nordmann fenyők is kaphatóak lesznek széles választékban.
A szakmai szervezet tanácsolja, hogy érdemes őstermelőknél, ismert és megbízható árusítóhelyeken megvásárolni a fenyőfákat, mert az ilyen eladók csak decemberben vágják ki a fákat, ezért az ő termékeik tartósabbak és szebbek.
Közleményükben arra is rávilágítottak, hogy a műfenyővásárlás, mint a környezetvédelem eleme, nem igazán tud érvényesülni, hiszen a legtöbb műfenyőt Kínából szállítják hozzánk, a gyártásnak és a szállításnak is igen nagy az ökológiai lábnyoma. Olyannyira, hogy egyetlen műfenyőt legalább 20 évig kellene használni ahhoz, hogy az környezetkímélőbb alternatíva legyen a hagyományos karácsonyfaállításnál.

Forrás: MTI, portfolio.hu

Címlapkép: ShutterStock

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.