Skip to content

Idén újra lesz Budapesti Karácsony Vásár a Vörösmarty téren!

Idén újra élőben nyitja meg kapuit a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár, a város egyik legszebb helyszínén, a belváros szívében, a Vörösmarty téren. A november 19-én induló vásár idén családi menüvel, sok izgalmas meglepetés rendezvénnyel és természetesen a járványhelyzeben a biztonságot szem előtt tartó intézkedésekkel érkezik.

Akkor éreztük meg, mennyire fontos része is ez a városi ünnepnek, amikor a tavalyi járványhelyzetben elmaradt a város összes adventi vására. Még azok is szomorúan álltak meg az üres Vörösmarty téren árválkodó karácsonyfa körül, akik amúgy nem nagy rajongói ennek a mesés téli ünnepnek és a vásári forgatagnak. Így mindenki örömére idén – a megfelelő óvintézkedések mellett – újra kigyúlnak majd az ünnepi fények, egészen december 31-ig.

A tavalyi ünnepi fények. Fotó: Soós Bertalan

Fontos szempont volt, hogy a budapestiek is úgy érezzék, ez a vásár nekik is szól, és nem csak egy hangulatos turistalátványosság. A szakmai zsűri által elbírált, közel ötven itt árusító kézműves egyedi portékákkal készül az ünnepekre, ide sorozatgyártott tucatáruval nem lehetett bekerülni. Hasonlóan lényeges újítás, hogy idén speciális családi menüket és 1500 Ft-os egytálételeket is találunk majd az ízművesek gasztronómiai standjainál. 

„Szakítva a korábbi hagyományokkal, a Budapest Brand csapata idén egy igazi családbarát karácsonyi vásárt rendez, hiszen az a célunk, hogy mindenki jól érezze magát, aki kilátogat a Vörösmarty térre. Ezt a jobbnál jobb programokon és élményeken kívül, az ételek árainak mérséklésével szeretnénk elérni, ezért is írtuk ki úgy a pályázatot, hogy annak feltétele volt az 1500 Ft-os ételkínálat is. Ezen kívül még a tudatos, környezetbarát és fenntartható vendéglátás is fontos szerepet játszik idén a vásárban.” – mondta Faix Csaba, a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásárt szervező Budapest Brand nZrt. vezérigazgatója.

Fotó: Soós Bertalan

Hogy vigyázhassunk saját, és mások egészségére is az adventi időszakban, a vásár látogatása – a jelenleg hatályos jogszabályoknak megfelelően – védettségi igazolványhoz között. A november 19-i ünnepélyes megnyitót követően az adventi hétvégéken sok-sok meglepetés is lesz, valamint közös gyertyagyújtás és gyerekprogramok várnak majd mindenkit. Illetve korlátozva lesz a vásáron maximálisan résztvevők száma, ez egy időben 1000 főt jelent majd. Emellett a vendéglátó egységeknél idén először kerül bevezetésre a készpénzmentes vásárlás, hogy ezzel is csökkenjen a járványügyi kockázat.

Ez a cikk az Énbudapestem.hu-n jelent meg 2021.11.10-én, amit változtatás nélkül közöltünk.

Forrás: Énbudapestem.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.