Skip to content

Vasárnap végre megérkezik az igazi tél!

Az Időkép jelentése szerint a tél elkerülhetetlenül be fog mégis köszönteni hozzánk annak ellenére, hogy eddig úgy tűnt, ezt az évet talán kihagyja. Nagy öröm ez a karácsony szerelmeseinek, hiszen míg karácsonykor be kellett hogy érjük szimplán a karácsonnyal hó nélkül, most bár ugyan már karácsony nem lesz, de a beköszöntő télies, remélhetőleg havas idő kellemesen megújítja majd az ünnepi hangulatot így szilveszter után is!

A tél előhava már ma – 6-án – megérkezett a Dunántúlra, s bár ha nem is egy túlságosan masszív, de mégis üdítően látványos 2-3 centiméteres hóréteggel borította be a tájat a nyugati határvidéken és a Bakonyban. Nem sokkal később már Pest megye környékét is, a Pilissel együtt egy kellemes pár centis hóréteg ékesíti. Mindezt egy érkező mediterrán ciklon csapadékzónájának a találkozása az északról érkező hideggel okozza. A következő napokban azonban az Időkép legfrissebb meteorológiai modellfuttatásai szerint sem a mediterrán ciklon, sem az északról érkező lehűlés nem fog olyan hirtelen kifulladni, hanem a következő napokban, egészen a jövő hétig tartani fog a tusakodásuk amelynek az eredményeképpen akár a fél országban is eshet a hó.

A hidegfront érkezése már most is érezhető az egész országban, de hatása a hétvégén fog majd kicsúcsosodni, ahogyan a csapadék-ciklon aktivitása is szintén a hétvégén, elvileg szombat este fog jelentősen fokozódni. Így az ország nagyobb területein is ekkor várható majd remélhetőleg komolyabb havazás. Ezért javasoljuk megkezdeni a szánkók, sílécek és korcsolyák futófelületének az élezését, zsírozását, speciális hóember-építő kesztyűk, dió vagy tojásszén darabok, répák-sálak-hóembersapkák előkészítését, mert remélhetőleg nemsokára itt az alkalmas idő(járás) arra, hogy bepótoljuk azt, amit karácsonykor még nem tudtunk megtenni.

Forrás: időkép.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.