Skip to content

Az állandó dilemma – élő fa vagy műfenyő

Élő fa vagy műfenyő, erről igencsak megoszlanak a vélemények. Ebben a kérdésben az emberek két táborra szakadnak. Mindkettőnek van előnye és hátránya is, vegyük most sorra ezeket, hátha egy kicsit könnyebb lesz majd a választás.


Akik a műfenyősök táborát erősítik, azoknak valószínűleg fontos, hogy ne kelljen fa után rohangálni, befaragni és szedegetni a lehullott tűleveleket! Bizonyára azt is az előnyök közé sorolják, hogy a műfenyőt a tökéletes formája miatt könnyebb díszíteni, na és nem szárad el idő előtt!
Tény, hogy ezek mind-mind megkönnyítik az ember dolgát, viszont egy valamit nem adnak meg, azt a semmihez sem hasonlítható, csodás fenyőillatot, amit annyira imádunk.
Bár ez utóbbit pótolhatjuk fenyőággal, mégis sokan csupán az illata miatt választanak élő fát!
Amit én személy szerint nehezen viselek, hogy azok a szépséges fácskák, amelyek az ünnep fénypontjaként ragyognak, később a kuka mellett végzik majd. Ha erre gondolok, összeszorul a szívem.

A fa választásánál ne csak a formáját nézzük meg, hanem a frissességét is!
Ezt úgy tudjuk megtenni, hogy párszor a földhöz ütögetjük! Amennyiben sok tűlevél lehullik, abból arra következtethetünk hogy azt a fát már régebben kivágták, ezért ajánlatos másikat választani.
Az előre összekötött fát mindig bontassuk ki és nézzük meg még abban az esetben is, ha összekötve szép formát sejtet. Ezt is érdemes picit megrázogatni, hiszen az ágak így a helyükre rendeződnek, és nem ér majd otthon csalódás.
Az árak tekintetében jelentős különbségek vannak árus és árus között, ezért vásárlás előtt érdemes több helyen érdeklődni. Sajnos évről – évre egyre magasabbak az árak, és sok család nem engedhet meg magának egy ekkora kiadást.
Ebben az esetben jó választás lehet a műfenyő, hiszen egyszer kell egy szép fára beruházni és évekre le lesz a gondunk!
Pár éve mi is vettünk egy műfenyőt, mert nagyon vágytam egy tökéletes formájú, mesebeli fára. Feldíszítve szinte észre sem lehetett venni hogy nem igazi fa, viszont az illat nekem nagyon hiányzott, így kiegyeztünk abban, hogy minden második évben élő fát fogunk állítani.🎄

Milyen szempontok alapján válasszunk élő fenyőt és milyet

Számomra az ezüstfenyő az első számú kedvenc, mivel viszonylag jól bírja a meleget, és az illata valami fantasztikus. Hátránya viszont, hogy rettentően szúrós, ezért nehezebb díszíteni! 🙂 Akiknek azonban érzékenyebb a bőrük, azoknak inkább a normandot vagy a borókát ajánlanám. A luc is igen népszerű, ám ha ezt választjuk, számolnunk kell azzal hogy kevésbé tartós, nem bírja a meleget, ezért a tűlevelek hamar elkezdenek hullani.
Élő fa esetében választhatunk cserepes változatot is, illetve már léteznek úgynevezett karácsonyfa kölcsönzők, ahová az ünnepek után vissza tudjuk vinni a fát.

Pár éve divatba jött az a szokás, hogy akiknek van a kertjükben fenyőfa, azok feldíszítik de nem csak égőkkel hanem (időjárásálló) díszekkel is, így kint lesz egy pompás élő karácsonyfájuk, bent pedig műfenyőt állítanak.

Műfenyő vásárlás esetén érdemes személyesen elmenni egy szaküzletbe és kiválasztani a nekünk tetszőt, hiszen így látjuk igazán a formát és méretet, megtapinthatjuk, megnézhetjük milyen az összerakási módja, mennyire stabil, stb. Soha ne a legolcsóbbat válasszuk, hiszen nyilván nem egy évre vásároljuk, hanem éveken át szeretnénk majd benne gyönyörködni.♥️ Ma már igazán élethű műfenyőket gyártanak, amelyek több fajtában és színben is kaphatóak.


Amennyiben webshopról rendelünk, kiszállítás után mindig nézzük át nem hiányzik – e valamelyik alkatrész, nincs – e törött ág, illetve hogy azt kaptuk-e, amit rendeltünk. Hiba esetén nyugodtan reklamáljunk, kérjünk cserét!

Bármelyik verzió mellett is döntünk, egyvalamit ne feledjük, nem ez fogja meghatározni hogy szép lesz-e a karácsonyunk, hiszen az ünnep lényege a szívekben keresendő…♥️🎄

Karácsony imádók oldala

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.