Skip to content

Célegyenesben a Nagykarácsony film!

Még nyár elején egy cikkben már beszámoltunk róla, hogy gőzerővel készül az első magyar karácsonyi vígjáték, a Nagykarácsony. Akkor még azonban nagyon távolinak tűnt a film elkészülte, illetve a pillanat, amikor végre a mozikban megtekinthetjük az alkotást. Immáron azonban karnyújtásnyi közelségbe került a vígjáték premierje, hiszen alig több mint egy hónap múlva lesz a bemutatója november 25-én! Sőt, míg korábban csupán néhány fotó szivárgott ki a filmből, most végre megkaptuk az első előzetesét a filmnek, ami nagyon ígéretesnek mutatkozik.

 

A film elkészítését a Nemzeti Filmintézet támogatta, rendezője Tiszeker Dániel, a szereplőgárda pedig egyértelműen garantálja a minőségi szórakozást, hiszen olyan színészeket láthatunk, mint Ötvös András, Zsigmond Emőke, Scherer Péter, Pokorny Lia, Hernádi Judit, Rujder Vivien, Szabó Kimmel Tamás, Csuja Imre, Mészáros Máté, Szerednyey Béla, Orosz Ákos, Egger Géza és Dékány Barnabás.

Ezt a stáblistát látva pedig nagyon bízunk benne, hogy ha nem is sikerül az első magyar karácsonyi vígjátéknak a trónjáról letaszítani olyan Hollywood-i titánokat mint a Reszkessetek, betörők! első két része, azért mégis felejthetetlen élmény lehet a karácsonyi kavalkádban!

A történet főszereplője Arnold (Ötvös András), a tériszonnyal küzdő tűzoltó lesz, akinek éppen romokban hever az élete egy sikertelen lánykérés után, amikor is egy karácsonyi vásárba küldi a parancsnoka (Csuja Imre), hogy ott mint ügyeletes tűzoltó lásson el szolgálatot. Arnold kedvezőtlen érzelmi állapota csak fokozza az egyébként is szkeptikus hozzáállását a karácsonyhoz, annak meghittségéhez, és az azt körbeölelő érzelmek valódiságához. Ebből fakadóan nem is igazán találja a helyét a vásárban, ami mókás konfliktusokhoz vezet az árusokkal és a számára idegesítő gyerekelőadás rendezőjével, Eszterrel (Zsigmond Emőke). A történet további kibontakozását egyelőre diszkrét homály fedi, ám már nem kell sokat aludnunk, mire kiderülnek a további részletek.

Forrás: Facebook Nagykarácsony Film

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.