Skip to content

Európa Legszebb Adventi Villamosának a közlekedése a tét!

A járványhelyzethez kapcsolódó szigorítások és korlátozások miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében felmerült annak a lehetősége, hogy a megyeszékhely kétszeres “Európa Legszebb Adventi Villamosa” díjazottja nem fog közlekedni az idei karácsonyi szezonban.

Mivel azonban a Szinva Városának adventi villamosa óriási népszerűségnek örvend, Miskolc polgármestere egy névtelen internetes szavazásra hívja a városlakókat – s mivel a szavazás névtelen, így igazából mindenkit aki találkozik ezzel a hírrel – arról, hogy ők döntsék el, fusson-e a villamos ezen a télen, vagy ne.

A miskolci karácsonyokat még ünnepibbé varázsoló veterán nosztalgiavillamos már kilenc éve minden alkalommal részt vesz a cseh MHD86 tömegközlekedési szakportál által indított versenyen az Európa Legszebb Adventi Villamosa címéért, amelyet eddig két alkalommal, a 2017-es és a 2019-es évben induló villamosköltemény el is nyert. A díszítés minden évben változik, megújul kívül-belül. 2017-ben meghitt éjszakai téli tájjal, havas fenyőfákkal és fényfüzérből kirakott vágtató rénszarvasokkal az oldalán suhant a síneken az adventi villamos, 2018-ban kék- és fehérdomináns színekkel kidolgozott jégcsapos tündérmese hangulatú dekorációval, majd 2019-ben egy minden korábbinál formabontóbb mézeskalács témájú dizájnnal indult a versenynek.

A szavazási felhívás szövegéből lehet rá következtetni, hogy idén teljesen új díszítés valószínűleg nem lesz, de mi bízunk benne, hogy a díszítőmesterek ezúttal is fognak valamilyen meglepetéssel kedveskedni az ámulni szándékozók számára.

Szavazni 2020. november 16-án 12:00-ig lehet, és ha végül többségben lesznek a villamos elindulására leadott szavazatok, akkor körülbelül december első vasárnapján fog startolni az ünnepi villamos, és következő év januárjának első hetének a végeztével fejezi be útját – persze csak erre a szezonra vonatkozólag.

A szavazáshoz kattints a linkre: SZAVAZÁS

  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.